2008-tól 2006-ig tartó tevékenységünk:

2008. évi tevékenységünk:

 

2008.október 17.

„A digitális szakadék két partja”

2008. október 17. (péntek)15 órakor került megrendezésre az Oktatási és Informatikai műhely által rendezett „A digitális szakadék két partja” című műhelymunka a Szeretve Tanulni Egyesület székhelyén.

    A program „A művelődés hete – a tanulás ünnepe” programsorozat keretén belül kerül megrendezésre, a Magyar Népfőiskolai Társaság támogatásával, a Nagycsaládosok Szent Lőrinc Egyesülete szervezésében.

    A program célja, hogy felhívja a figyelmet a XVIII. kerületi civil szervezetek szervezésében megvalósuló felnőttképzési programokra, az internet és digitális eszközök széles körű felhasználási lehetőségeire, egyben eljuttassa az információkat közvetlenül vagy a civil szervezetek által közvetetten a felnőttképzési szempontból hátrányos helyzetű társadalmi csoportokhoz.

Előadók és témakörök:

 

2008. október 9.

Két kultúra – egy párbeszéd

A XVIII. kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat, illetve a Németszármazású Polgárok Egyesülete, az Európai Unió és a helyi önkormányzat támogatásával nagyszabású rendezvénysorozatot szervezett október 9-én, melynek közel száz látogatója volt.

2008. a kultúrák közötti párbeszéd éve. A mottóval összefüggésben, illetve az Európa a polgárokért programon belül több uniós pályázatra nyílt lehetőség, mely megadta a keretét, az anyagi forrását az európai népek közötti eszmecserének. 

A szervezőktől megtudtuk, a német kisebbségi önkormányzat fontosnak tartja a kapcsolatépítést az anyaországgal, szándékában áll, hogy egyre több civil szervezet ismerje meg egymást a két országban. A konferencia, amely az alapját adta az eseménysorozatnak, a közös kultúra, a közös múlt és az eltérő oktatás témáit ölelte fel. Három német településről (Lenzen, Roding, Ulm) jöttek pedagógusok társadalmi szervezetek képviselői, kulturális intézmények vezetői, összesen hatvanan, valamint meghívást kaptak a magyarországi német kisebbségi önkormányzatok és a német kultúrával, történelmi hagyományokkal foglalkozó szakemberek, szervezetek.

Három helyszín, háromféle program. A rendezvényt a Rózsa Művelődési Házban dr. Mester László polgármester, országgyűlési képviselő nyitotta meg, majd Can Togay János, a Berlini Kulturális Intézet igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően az oktatásról esett szó Holger Wendlandt és Kalmárné Takács Erzsébet szaktanácsadók előadásában. A házigazda szerepét Frank Gabriella (Pedagógiai Intézet igazgatója) és Günther Kaniber iskolaigazgató vállalta. Ezzel egy időben a Városháza Dísztermében dr. Guth Zoltán, pilisvörösvári gimnázium igazgatója vezetett egy beszélgetést a kitelepítés történetéről, Henrike Hampe és Kaltenecker Krisztina előadásában. 

A Kondor Béla Közösségi Házban pedig a kultúráé volt a főszerep. Nagy Gyuláné kisebbségi referens és Sabine Forberg Lenzenből az ulmi múzeumból elhozott kiállítás anyagáról mesélt. A tárlat a német-magyar, magyar-német európai életutakat (Szent Erzsébettől Kertész Imréig) ölelte fel, igen szép kivitelben. A kiállítás megnyitót követően a Berlini Magyar Kulturális Intézet igazgatója, Can Togay János foglalta össze az intézmény működését, majd Anja Becker ismertette az Európa zöld szalagja c. projektet, végül Márton László, József Attila-díjas íróval Bárány Tibor kritikus beszélgetetett. 

 A programot sikeres uniós pályázat keretében Bors Istvánné, a Piros iskola német tagozatának vezetője, az NPE tagja szervezte.

A tartalmas rendezvénysorozaton elhangzottakat Walter Géza, a XVIII. kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke és Alfred Reger, Roding város alpolgármestere összegezte.

 A záródokumentum aláírására a Tündérkert étteremben került sor, ahol az önkormányzatok vezetői, kerületi szervezetek és a német vendégek vezetői írtak alá egy együttműködési nyilatkozatot (Albert Ferenc – NPE, Alfred Reger, Roding alpolgármestere, Beate Frühauf – Förderverein Volksschule Roding - Harald Ziegler – Netzwerk-Auenkultur, Lőke Józsefné – Szeretve Tanulni Közhasznú Egyesület, dr. Mester László polgármester, Sánta Ferenc – Dohnányi Ernő Zeneiskola/Etüd Zenei Alapítvány, Vörös Árpád – Tébláb Táncművészeti Alapítvány, Walter Géza – német kisebbségi önkormányzat).

 

2008.szeptember

Krepuska szüreti vigadalom

2008. szeptember 26-28-án, a Krepuska Géza Európai Szüreti, Kulturális-Művészeti, Nevelési Fesztivál, azaz a Krepuska Géza szüreti vigadalom rendezvényre immár hagyományosan került sor kerületünkben.

    Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata immár negyedik alkalommal rendezett szüreti vigadalmat dr. Krepuska Géza, a modern magyar orr-fül-gége-gyógyászat megteremtője, a neves szőlőkultúra meghonosítója  emlékére.  (Dr. Krepuska Gézának 2008. március 15-én az önkormányzat posztumusz Pestszentlőrinc-Pestszentimre díszpolgára címet adományozott.  Szerk.)

A rendezvény fő szervezője, lelke és motorja ezúttal is Hajduné Giron Éva irodavezető-helyettes volt.

    A Krepuska Géza Európai Szüreti, Kulturális-Művészeti, Nevelési Fesztivál, mint ahogy a címe is jelzi, immár nemzetközi rendezvénnyé nőtte ki magát, melynek  európai dimenzióit a testvérvárosi kapcsolatok keretében megszervezett közös programok jelentik.

    A XVIII. Kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre és a vele testvérvárosi kapcsolatban álló lengyel Dabrowa Tarnowska, a bolgár Neszebár, a bajorországi Roding, az olasz San Nicola la Strada és az erdélyi  Tusnádfürdő települések 2008-tól Európai Tematikus Testvérvárosi Szövetséget alkotnak.

    Szeptember 26-án „Harmóniában Európával” címmel a kerületi önkormányzat Testvérvárosi Hálózati Projekttervező Munkaértekezlet tartott a testvérvárosi delegáció részvételével a Pestszentimrei Közösségi Házban. Ezen a napon  borkorcsolya bemutatóra és versenyre is sor került a közösségi házban.

    Miután a fesztivál a szürethez kapcsolódik, kerületünk e témában a testvérvárosok részvételével gyermekeknek rajzversenyt hirdetett meg, s a  legszebb alkotásokból kiállítás nyílt a PIK-ben.
Szintén szeptember 26-án került sor Pándy Tamás: Krepuska Géza életműve (Krepuska Géza a modern, magyar fülgyógyászat megteremtőjének élettörténete) címmel készülő könyv bemutatására a kerületi városháza Dísztermében, majd Bordal bemutatóval folytatódott a program, Olasz György és együttese adott műsort a közönség bevonásával.

    A fesztivál hivatalos megnyitója pénteken este a külföldi vendégek üdvözlésével, táncházzal kezdődött a Rózsa Művelődési Házban.

    A másnapi szüreti felvonulás is igen látványos programja volt az immár hagyományosan megrendezett Krepuska Géza szüreti vigadalomnak.

    A kerület három pontjáról érkeztek a felvonulók a Bókay kertbe, s közben megálltak egy-egy helyszínen, ahol pogácsával, tánccal fogadták a nézelődőket.

    A szüreti felvonulók egy része a pestszentimrei Patika térről (Hősök tere) indult, és megállt az Alacskai úti lakótelepi Krepuska Géza sétányon, ahol Ódor Katalin, a Pestszentimrei Közösségi Ház igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Pándy Tamás, a dr. Széky Endre Pestszentimre Történeti Társaság elnöke emlékezett meg a neves, és méltán népszerű orvosról.

    Az ünnepi eseményt a Táncsics utcai kisdiákok műsora színesítette, akiket Vörös Árpád tanított be a remek produkcióra.

    Ezt követően Krepuska Géza emléktábláját megkoszorúzta dr. Mester László polgármester, országgyűlési képviselő, az erdélyi  testvérvárosi delegáció, Fritsch Ottó (dr. Krepuska Géza unokája),  Pándy Tamás, pestszentimrei intézményvezetők, valamint a társadalmi szervezetek képviselői.

    A felvonulók folytatták tovább az útjukat a Bókay-kertbe. A pestszentlőrinci piactérről és a Vörösmarty iskolától is indultak szüreti felvonulók. A piacról indulókkal a lengyel és örmény, az iskolától indulókkal pedig a bolgár vendégek tartottak, menet közben egy-egy helyszínen megállva műsort adtak a kerületieknek. Amikor mindhárom „csapat” megérkezett a Bókay kertbe, ökumenikus áldásban részesültek a szüreti felvonulás résztvevői.

    Vörös Árpád, a Tébláb Alapfokú Művészeti Iskola művészeti igazgató irányításával bemelegítésként közös tánctanulás következett, és ismételten sor került a tavaly nagy sikert aratott Guinness rekordkísérletre.

    A közös táncélményen túl, az volt a szervezők szándéka, hogy egy rövid pillanatra a moldvai csángó magyarokra irányítsák a figyelmet. A közös tánc után dr. Mester László, polgármester köszöntötte a pestszentimrei kötődésű Fodor Zoltán birkózót, aki Kínában szerzett olimpiai ezüstérmet.

A szüreti vigadalom a táncegyüttesek fellépésével folytatódott.

    A program során felléptek az erdélyi a bulgáriai, a lengyel, a bajor művészeti csoportok, a Tébláb Alapfokú Művészeti Iskola táncosai, valamint a Hétpróbás  együttes, amelynek tagjai sorában polgármesteri hivatali dolgozók, élén a polgármesterrel, intézményvezetők és kerületi művész is megtalálható.

    Aki kilátogatott a Bókay-kertbe a színes műsor megtekintésén kívül felkereshette a kirakodó vásárt, Fitness-Wellness bemutatón vehetett részt, és az apróságok  a reneszánsz jegyében gyermekjátszót kereshették fel szüleikkel.  Ezen kívül volt szőlőművelési kiállítás, borok versenye, képzőművészeti kiállítás és vásár kortárs alkotóművészek műtermeiből,  borudvar, extrém járművek versenye…
Harmadik éve, hogy a Szeretve Tanulni Egyesület a Krepuska vigadalom alatt Játszóházat szervez. Az idén  is színes programmal rukkoltak elő. Többek között reneszánsz udvar várta a kicsiket és nagyokat. A játszóház kertében Török Ibolya szobrászművész vezetésével sárgarézből ékszereket készítettek, de volt iniciálé festés, diadém készítés, csuhéj, korhű játékok, sőt, még kaloda is. A kerületi Szabó Ervin gyermekkönyvtár munkatársa, Budavári Klára foglalkozást vezetett.

 

2008.szeptember 24.

Ifjúsági művészeti nevelés és esélyegyenlőség a Reneszánsz évében

2008.09.24-én Oláh Anna esélyegyenlőségi referens nyitotta meg a fotó- és gyermekrajz kiállítást.

Fotókiállítás - Váradi Levente képeiből „Gyerekek a periférián„ címmel

Gyermekrajz kiállítás: XVIII. kerületi diákok munkáiból

   Előadások:

2008. július

Roma és hátrányos helyzetű gyermekek számára tartott nyári tábor Borgátán

 

2008. június 22.

Reneszánsz nap

 2008. június 22-én  az önkormányzat szervezésében a Kerületi  Diákönkormányzat, a Nők a XVIII. kerületért Alapítvány (NATIK) és a XVIII. Művészetti Egyesület reneszánsz napot rendezett a Bókay-kertben.

Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából a 2008-as esztendő a Reneszánsz éve hazánkban. A reneszánsz kultúra eszmerendszere a humanizmus. Ismét fontossá válnak az emberi kapcsolatok; barátság, szerelem, család, haza. A személyiség úgy teljes, ha egyaránt tiszteletben áll a test és a lélek, az ész és az érzelem, a tudomány és a művészet, az emberiség és a természet. A legjelentősebb reneszánsz személyiségek az egyetemes látókörű alkotóművészek (a polihisztorok) voltak, akik a kultúra teljességét voltak képesek átlátni, összegezni és megújítani (például Leonardo és Michelangelo).

A Reneszánsz év jegyéden számos rendezvény volt már a kerületben, ezúttal a  Nők a XVIII. kerületért Alapítvány, rövidített és ismertebb nevén a NATIK rendezett civil pikniket a Bókay-kertben.  

Aki belépett a Bókay-kert kapuján, a 21. századból máris egy kis időutazást tehetett a reneszánsz korba. Igazi, századokkal korábbi hangulat: reneszánszmuzsika, játékok, tánc, színjáték, vásári hangulat várta.

A gyerekek örömére Mátyás mesék elevenedtek meg a színpadon, s a „középkori utcákon” sétálgatva az ékszer-, fegyverkészítés rejtelmeibe pillanthattak be a vendégek, valamint gyertyaöntőt, kódex-iniciálé készítőket, papírmerítőt figyelhették meg munka közben, és még solymásszal is találkozhattak.

A reneszánsz udvarban póniló kocsikázás, középkori koldus, jósnő, lovaglás, egyszóval igazi reneszánsz kavalkád várta az érdeklődőket. Gólyalábasok csalogatták a közönséget műsorukra, ami nagy tetszést aratott kicsik és nagyok között egyaránt.

S, aki idő közben megéhezett, megismerkedhetett a „reneszánsz konyha ízeivel, a „mathias rex fogadóban”. Az Utca színház előadásában Moliére: Dandin György, vagy a megcsúfolt férj című darabját, majd ugorva néhány századot a Két szoknya egy nadrág társulat operett, musicalt műsorát láthatta a nagyérdemű.

S, aki vágyott a 21. századi ételek ízére is, megkóstolhatta a NATIK pusztapörköltjét, és a Szeretve Tanulni Egyesület nyúlpaprikását is, és akit a szellemi torna érdekelt,  a reneszánsz korral kapcsolatos feladatlapot tölthetett ki. 

 

2008. március 14.

Történelmi játszóházat tartottunk a Pestimrei Közösségi Házban, óvodás és kisiskolás osztályoknak. A csapat tagjai: az egyesület pedagógusai és ifijei.

 

 

2007. évi tevékenységünk

 

Közös beszélgetésekre AJÁNLJUK  2007-ben

A beszélgetések moderátora: Zarándy Zoltán,

a Szeretve Tanulni Egyesület alapító tagja 

Helyszín:  Pestszentlőrinc, Kondor Béla stny. 3.

(Szeretve Tanulni Egyesület előadóterme)

1./ 2007. március. 29. - „partnerség”műhely

     17.00.  A jövő elkezdődik?

2./ 2007. április második fele - „kreatív” műhely

3./ 2007. április 28. - „stratégiai” műhely

4./ Május - „stratégiai” műhely

 

2007. szeptember

Krepuska Géza Európai Szüreti Kulturális-Művészeti Fesztivál

Három napos nagyszabású nemzetközi kulturális-művészeti fesztivált szervezett Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata és a Tébláb Táncművészeti Alapítvány az Európai Bizottság támogatásával, mintegy kétszáz testvérvárosi vendég részvételével.

Szeptember 22-23-24-én, immár második alkalommal emlékezett meg az önkormányzat szüreti mulatsággal a szőlőnemesítő pestszentimrei tudósra, de ezúttal népek és nemzetek kultúrájának bemutatását is zászlajára tűzte.

Egyesületünk külön sátorral, programokkal várta az érdeklődőket.

 

2007. augusztus

Roma és hátrányos helyzetű gyermekek számára tartott nyári tábor Borgátán

 

2007. május 17.

Szakmai délután

Meghívó

Szeretve Tanulni Egyesület  és a Családpedagógiai Egyesület budapesti régiója tisztelettel meghívják Önt  2007. május 17-én   15.30 órára közös szakmai délutánjukra.

Helyszín: 1182. Bp. Kondor B. sétány 3.

Program:

Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Lőke Maya és Zarándy Zoltán

 

2007. május 12.

"Együtt 1957 óta" utcafesztivál

Meghívó

Kedves Barátaim és valamennyi partnere a Szeretve Tanulni Egyesületnek!

Örömmel értesítelek, hogy Egyesületünk eddigi sikeres EU-integrációs projektjei alapján meghívást kapott az alábbi programon való részvételre, ahol tevékenységünket az országos nyilvánosság előtt is bemutathatjuk.

Minden felnőtt és diák érdeklődőt szeretettel várunk az „Együtt 1957 óta” utcafesztiválon.

Időpontja: 2007. május 12. 14:00-16.00

Helyszín: Budapest, V., Deák Ferenc utca

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája utcafesztivált szervez az Unió 50. születésnapjának megünneplésére.

Információs és szórakoztató programokkal várnak minden érdeklődőt.

Lőke Maya és Zarándy Zoltán

 

2007. április 28.

Fedezzük fel Európát! 

2007. április 28-ána Bókay Általános Iskola és a Szeretve Tanulni Egyesület Európai pikniket rendezett a Bókay kertben, ahol a programot dr. Mester László polgármester, országgyűlési képviselő nyitotta meg. 

 

2007.március 30.

„A jövő elkezdődik?”-műhelybeszélgetés

címmel  műhelybeszélgetést tartott az egyesület a Kondor Béla sétány 3. szám alatt

A Szeretve Tanulni Közhasznú Oktatási Egyesület 2005. óta működik kerületünkben.

Tevékenységük középpontjában az oktatás, a legkorszerűbb pedagógiai eljárások megismerése, az élethosszig tartó tanulás népszerűsítése, valamint oktatási tudásközpont létrehozása áll.

A Nemzeti Fejlesztési Terv nyújtotta lehetőségek hatékony kiaknázása érdekében a kerület pedagógiai innovációs elképzeléseinek nyilvános, szakmai fórumon történő dialógusát kezdeményezték.

Ez által olyan koordinációs műhelymunka kibontakozását kívánják elősegíteni, amely egyszerre javítja a kerületben az oktatási ellátás minőségjavítását, az esélyegyenlőség elvének érvényesítését és a humánerő-fejlesztési forrásszerzési kapacitás megerősítését, különös tekintettel a megnyíló jelentős európai integrációs pályázati forrásokra.

Ennek a kezdeményezésnek első állomása volt a március 29-én megtartott „A jövő elkezdődik?” című műhelybeszélgetés.

Az eseményt Arató Krisztina (ELTE ÁJK docens) rövid előadása nyitotta meg.

Bevezetőjében egy alapvető szemléletváltás fontosságára hívta fel a figyelmet: bár hajlamosak vagyunk az Európai Unióra úgy gondolni, mint egy tőlünk független, rajtunk kívül álló szervezetre, valójában azonban mi magunk vagyunk az Unió! Így amikor az Unió célkitűzéseiről beszélünk, lényegében a saját irányválasztásunkról esik szó.

Ezt követően összefoglalta, hol tart jelenleg eme célkitűzések megvalósítása: a hosszú tervezési folyamat lezárult, ennek során két alapvető cél került meghatározásra – a versenyképesség és a foglalkoztatottság növelése. Ez utóbbi megvalósítása önmagán túl több szociális, gazdasági és társadalmi problémára nyújthat majd megoldást. Jelenleg a tervezési szakaszban meghatározott feladatok gyakorlati megvalósítása kezdődött el, a pályázatok előkészítése és akciótervek kidolgozása.

Ennek eredményeképpen meghirdetik majd meg a célkitűzéseknek megfelelő pályázatokat.

Jelenleg három, vállalkozás-fejlesztési pályázat van kiírva, melyet várhatóan az év második felében meghirdetett humánerőforrás-fejlesztési pályázatok fognak követni.

Arató Krisztina kiemelte: a hatékony forráslehívás elengedhetetlen feltétele, hogy a térség szereplői tisztában legyenek céljaikkal – nem csak az önkormányzatok, de a civil szervezetek is.

Előadásában hangsúlyozta, hogy az uniós célok megvalósításának kulcskérdése a partnerség fogalma, amely a különböző szereplők együttműködését jelenti.

Ez az együttműködés többféle szinten kell, hogy megvalósuljon: az Unió és tagállamai között, a tagállami kormányzatok és régiók között, valamint a társadalom legszélesebb köreit is szükséges bevonni a döntésekbe.

Sajnos a partnerség és együttműködés a gyakorlatban jelenleg még igen rosszul működik, leginkább csupán egyoldalú információközlések valósulnak meg a kétoldalú párbeszédek helyett. A pályázatok során megfigyelhető, hogy a résztvevők nem kooperálnak, inkább riválist látnak a többi pályázóban semmint együttműködési lehetőséget. Elmondható tehát, hogy a gyakorlatban a partikuláris érdek felülírja a közérdeket.

A partnerség megvalósításához ezen szemléletváltáson túl szükség lenne a civil szervezetek minél jobb felkészültségére is, főleg, mivel jelenleg sajnos igen kevés, leginkább a „vájtfülűek” számára értelmezhető információk hozzáférhetőek.

Előadásának végén Arató Krisztina elmondta, hogy bár a partnerség megvalósítását senki sem kéri rajtunk számon – a kezdetekben még kellett ún. „partnerségi dokumentumot” készíteni -, valójában ez saját, jól felfogott érdekünk, mivel e nélkül a támogatási lehetőségek kihasználásának hatékonysága jelentősen rosszabb.

A műhelybeszélgetés második felében közös eszmecserére került sor, melyben a résztvevők megvitatták a kerület eddigi, illetve jelenleg folyó, a partnerség szellemiségét elősegítő kezdeményezéseket. Így megemlítésre került, hogy a partnerség megvalósításához elengedhetetlen a gyerekek képzése az együttműködésre, az oktatásnak feladata lenne a kooperációs készségek fejlesztése. Erre a kerület oktatásában több iskolában is folyt kísérlet, van, ahol jelenleg is fut ilyen program. Sajnos azonban elmondható, hogy ezen kezdeményezések megvalósítása sok esetben megtorpant, az elért eredmények értékelésére, a tapasztalatok megvitatására, a tanulságok levonására más nem került sor.

A Szeretve Tanulni Egyesület is tett kezdeményezéseket e téren, készült többek között egy tervezet, melynek bevezetése minimális költségek és a meglévő óraszámok mellett lenne megvalósítható. Szintén az egyesület munkáját dicséri néhány, a hatékonyabb forráslehívást elősegítő fordítás is: kb. 10 országot érintő fejlesztési dokumentumot, valamint több, humánerőforrás fejlesztésre szakosodott weboldalt fordítottak le magyarra.

A vita során elhangzott az is, hogy a mostanában aktuális kerületi intézkedési terv előkészítési munkálatai során is szükséges majd szem előtt tartani a partnerség szellemét.

A Szeretve Tanulni Egyesület által meghirdetett műhelysorozat következő eseményére április második felében kerül sor, melynek témája: Oktatás – Kutatás – Fejlesztés: Mozgásterek, kényszerpályák az NFT II és a NAT-revízió tükrében.

 

2007. március 09.

Történelmi játszóházat tartottunk a Pestimrei Közösségi Házban, óvodás és kisiskolás osztályoknak. A csapat tagjai: az egyesület pedagógusai és ifijei.

 

2007. január 25.

Vitaindító előadás

Életkerék – ízelítő a roma kultúrából címmel, január 25-én, a Szeretve Tanulni Közhasznú Oktatási Egyesület előadást szervezett a pedagógusoknak,  és a többi érdeklődőknek, a Lőrinci Nagykönyvtárban.

A tradicionális roma életforma jellemzői, az iskolai szocializáció, a tanulmányi sikertelenség okai és a személyiségközpontú pedagógiák kapcsolata volt a program témája, melyet kötetlen beszélgetés követett.

 

2006. évi tevékenységünk: 

 

2006-os innovációs tevékenységek

1. kerületi oktatási innovációs és EU-forrásszerzési fórumok

2. EU-innovációs szakanyagok fordítása és publikálása

3. NFT II humánerő-fejlesztési (esélyegyenlőségre és oktatási innovációra vonatkozó) anyagainak előzetes elemzése

4. Rövid tanulmányút (Bécs)

Kerületi oktatási innovációs és EU-forrásszerzési fórum

Egyesületünk 2006 májusától minden iskolai hónapban egy alkalommal műhelybeszélgetéseket kezdeményezett, ahol az iskolák, pedagógusok, oktatási döntéshozók és ezek társadalmi partnerei számára, ahol kicserélhetik innovációs elképzeléseiket, pályázási tapasztalataikat, megismerkedhetnek a megnyíló forrásokkal. Tárgyalt témakörök többek között:

1. EU-innovációs szakanyagok fordítása és publikálása: a pedagógiai innováció releváns és korszerű anyagai közül a többség csak idegen nyelven érhető el, ehhez néhány EU és OECD összefoglaló kiadvány vezetői összefoglalójának lefordítása (pl. a 2006-13 új európai oktatásfejlesztési programok összefoglalása) hasznos lehet, s a fórum keretében megvitatható, az önkormányzati honlapon egyszerűen publikálható.

2. NFT II humánerő-fejlesztési (esélyegyenlőségre és oktatási innovációra vonatkozó) anyagainak előzetes elemzése

Az egyesület vállalta, hogy megjelenésüket követően tartalmilag elemzi a fenti, stratégiai dokumentum legfontosabb innovációs elemeit és közzéteszi ennek eredményeit helyi vitára. A vitára az NFH képviselőjét és az OM szakértőjét is meghívtuk.

Rövid tanulmányút (Bécs) városfejlesztés és oktatásfejlesztés sikeres projektjeinek tanulmányozása a bécsi Ped. Intézet és Városháza előzetes meghívása és egyeztetése alapján

 

2006. augusztus

Roma és hátrányos helyzetű gyermekek számára tartott nyári tábor Borgátán

 

2006. március 10.

Történelmi játszóházat tartottunk a Pestimrei Közösségi Házban, óvodás és kisiskolás osztályoknak. A csapat tagjai: az egyesület pedagógusai és ifijei.

 

 

Ez az oldal a SPEEDPAGE weboldal készítővel készült