Havanna Tanoda 

a 2009-2010-es tanévben működött, a programban részt vett gyerekek tanulmányi átlaga számottevően emelkedett.

A Tanodáról:

A Havanna Tanoda oktatási, képességfejlesztő, érték- és kultúraközvetítő szolgáltatást nyújt a hátrányos helyzetű, szegénysorban élő vagy egyéb okból az általánostól eltérő tanulási igényekkel rendelkező diákok számára oly módon, hogy a diákokat nem emeli ki saját iskolájukból, hanem azzal együttműködik.

A koncepcióban megfogalmazódik az az igény, hogy jöjjenek létre a gyerekek iskolai sikerességét elősegítő programok, és a szülők többsége is igényelje a külső segítséget, ezért esett a választás a napközis foglalkoztatásokra. A program az iskolákhoz való alkalmazkodást választotta kiindulási pontul, s épített a gyermekek sajátos tudására. A tanoda szolgáltatásaiból a diákok önállóan választhatnak, sőt megválaszthatják tanárukat is, és egyéni órarendet kapnak. A diákok és a tanárok együtt beszélik meg a tapasztalatokat, majd ezt követően véglegesítették az órarendet. A foglalkozás két területre terjed ki: a tanulássegítésre és a szabadidős programokra. A speciális tanterv célja hogy minden gyerekre külön odafigyelnek, el akarjuk érni, hogy mindenki érdekelt legyen – a diák, a tanár, a szülő. A diákokat egy értelmiségi lét felé akarjuk vezetni azzal is, hogy a környezetükbe könyvek, számítógép, igényes berendezés került. Minden diákra egyéni fejlesztési tervet készítettünk egyéni felmérés alapján. A legjobb és motivált tanárokat sikerült megnyerni. El kívánjuk érni, hogy a gyereknek fontos legyen, hogy odajárjon.

A program nem akarja kiszakítani a gyermekeket a családi környezetből, ezért félnapos foglalkozásokat szervezünk. Olyan légkört alakítunk ki, ami az eredményes tanuláshoz, majd a továbbtanuláshoz vezethet, és amelyet otthon nem kapnak meg a gyerekek. Ugyanakkor a saját kultúrájukkal való mélyebb megismerést is elősegíti. A program értékközvetítő, képességfejlesztő, tanulási-művelődési technikákat bemutató, szabadidős elfoglaltságot adó tevékenységekből áll. Két célcsoportja van: az egyik a felső tagozatos, a másik az alsós diákok köre. Minden gyerekre egyéni fejlesztési tervet dolgoztunk ki. A szülők együttműködését is elvárja a program, hiszen nem lehet segítséget nyújtani, ha ők ellenzik ezt a típusú munkát. Egyéni felzárkóztatást, szakmai korrepetálást nyújtunk.

A tanterv és a pedagógiai módszerek alapjában véve nem változtak. Az igények felmérése a tanév első hetében történik meg, ez alapján alakítják ki az egyéni órarendeket, és kezdődik el a munka. Két héttel később összeülnek a diákok és a tanárok, majd megbeszélik az eddigi tapasztalatokat. Az tanoda csoportosan és külön-külön is foglalkozik a diákokkal, igényeik és tanulmányi előmenetelük szerint. A tanoda szolgáltatásaiból a diákok önállóan választhatnak. Saját elhatározásukból jönnek és alakítják ki a tanárokkal együtt egyéni órarendjüket. Több tantárgy esetében még arra is van lehetőségük, hogy megválasszák azt a tanárt, aki foglalkozik velük.

A Tanodai program a gyerekeknek iskolai sikerét segíti elő.

A Tanoda nem pótolja az iskolát, csak a háttérből segíti azt, hogy az ide járó gyerekeknek tanulmányi eredményük javuljon. Ennek érdekében két szálon folyik a fejlesztés: tanulássegítés, tartalmas szabadidős programok.

A Tanoda azt a "rásegítő" programot nyújtja délutánonként az oktatás /korrepetálás, tehetséggondozás/ mellett, amelyek szociális, vagy kulturális okból kimaradtak a gyermekek életéből, viszont az eredményes tanuláshoz, majd a továbbtanuláshoz nélkülözhetetlenek.

A tanoda program azoknak a szegény családból származó gyermekeknek nyújt szolgáltatást, akiknek a szüleik aluliskolázottak, a tanulásban nem tudnak segíteni gyermekeiknek, korrepetáló tanárra, nincs pénzük. A család kevés jövedelme miatt a gyerekek nem tudnak felzárkózni azon középosztálybeli családok gyermekei mellé, akiknek természetes, hogy pl. zenét tanulhatnak, számítógép elé ülhetnek, vagy fejlesztő társasjátékkal játszhatnak.

Szakítani kell tehát a diákokat homogén csoportként kezelő frontális oktatással, helyette differenciált módon kell hozzájuk közelíteni. A differenciálás a pedagógusi tevékenység-rendszeren túl olyan szemlélet, amely ter­mészetesnek veszi a tanulók között meglévő különbségeket, illetve azt, hogy a különböző tanulók számára (a lehetőségek és a korlátok figyelembevételével) megfelelő tanulásszervezéssel biztosítani kell az egyéni fejlődéshez szükséges optimális feltételeket. A differenciálás pedagógiai koncepciójában nem lehet két azonos tanulót meghatározni, és ennek alapján nincs lehetőség a homogén csoport fogalmának értelmezésére sem.

A tanodában tehát törekedni kell arra, hogy minden gyerek egyéni képességeinek és személyes helyzetének megfelelő tehetség-ki­bontakoztató fejlesztésben részesüljön. Ehhez igyekszünk olyan pedagógiai-módszertani eszközöket igénybe venni, amelyek ezt lehetővé is teszik: differenciáló oktatás, projektmódszer, magántanári szolgáltatás … stb.

Programunk tehát nem egyszerűen korrepetáló jellegű - természetesen a napi iskolai tanulnivalóban képesített pedagógusok segítenek, - hanem műveltségi területenként megszervezett fejlesztő és ismeretbővítő foglalkozásainkkal, kívánjuk felhívni a gyerekek figyelmét a körülöttük lévő világ ismeretforrásainak gazdagságára, a tudásnak, mint értéknek a jelentőségére. A tanodai programban benne foglaltatik az értékközvetítés, a képességfejlesztés, a tanulási-művelődési technikák kialakítása, a szabadidő-kultúra gazdagítása. 

Összegezve: A tanoda olyan képesség-, tehetségfejlesztő, értékközvetítő intézmény, amely hozzásegíti a hátrányos helyzetű gyermekeket a továbbtanuláshoz, a későbbiekben pedig, megadja a lehetőséget munkába álláshoz.   

Mivel tevékenységünk közvetlenül kapcsolódik az iskolában folyó oktató-nevelő munkához, követelményrendszerünk az iskolai követelményekhez igazodik. 

Hogyan egészítheti ki a hasonló célokat kitűző iskolai tanulást a maga eszközeivel a tanoda?  

Egyrészt azzal, amivel egy értelmiségi (középosztálybeli) családi környezet: tanulássegítéssel, a karnyújtásnyira lévő könyvekkel, olyan kulturális programokkal, amelyek a fent említett családokban, családi körben szerveződnek (múzeum, kirándulás, színház, filmek, tévéműsorok megbeszélése, társasjáték, számítógép stb.).

A szabadidős tevékenységeket színesebbé tesszük vetélkedőkkel, tanulmányi és sport versenyekkel.  

A tanulássegítés és a szabadidős programok komplex egészet alkotnak, hiszen mind kettő a látókör szélesítését szolgálja.  

Felhívás a programmal kapcsolatban:

Tisztelt Szülők! 2009-2010

A Szeretve Tanulni Egyesület tájékoztatja Önöket, hogy a Havanna Lakótelepen élő iskolás korú gyermekek számára tanulmányi felzárkóztató, középiskolai felvételit segítő illetve komplex személyiségfejlesztő programot indít.

A programra jelentkező és abban résztvevő tanulók számára heti rendszerességgel biztosít az egyesület tantárgyi korrepetálást szaktanárok és szakos egyetemi hallgatók bevonásával. A rendszeres foglalkozások mellett lehetőség nyílik időszakos segítséget is kérni egy-egy dolgozat előtt, esetleg hosszabb iskolai hiányzás (pl: betegség) után is.

A foglalkozáson való részvétel mindenki számára ingyenes, annak anyagi fedezetét a Havanna Lakótelep rehabilitációjára benyújtott pályázat fedezi.

A program megvalósítása októberben indul, a jelentkezők iskolájukon keresztül kapnak értesítést a pontos időpontokról.

 

Ez az oldal a SPEEDPAGE weboldal készítővel készült