2024.évre tervezett nyári táborunk:

 

Legutóbbi nyári táborunk: 2023. 07.23-29.Balatonszemes

A roma és hátrányos helyzetű gyermekek számára évek óta nyári tábor

is rendelkezésre áll. 2002-ben Cserépfalun, 2003-ban a Velencei-tónál, Velencén, majd 2004-ben Neszmélyen töltött el felejthetetlen egy hetet 35 roma és hátrányos helyzetű általános iskoláskorú gyermek. 2005 – 2011-ig pedig Borgátán sikerült megtalálni a megfelelő körülményeket közel 70 fő (65 gyermek 5 pedagógus) táboroztatásához.

2012. től Balatonakali adott otthont a táboroknak, a XVIII. kerületi volt úttörőtábor helyszínén. A XVIII. kerület Esélyteremtő műhelye és a Szeretve Tanulni Egyesület -  Lőke Józsefné, Maya vezetésével - hirdeti meg a tábort, melyre már hónapokkal előre betelik a jelentkezési létszám. Segítői kerületi pedagógusok, és az általa hosszú évek munkájával „kinevelt” ifi vezetők. Balatonakali közkedvelt helyszínné vált - a kerületi Önkormányzat és Ughy Attila, majd Szaniszló Sándor polgármester úr támogatásával - felejthetetlen napokat töltöttek itt azok a gyerekek, akiknek szinte ez az egyetlen lehetősége a nyaralásra. 2019-ben új helyszínen, Balatonfenyvesen , 2020-ban Gyenesdiáson és 2021-ben, 2022-ben, 2023-ban Balatonszemesen szervezték meg a tábort, az érdeklődés és a jó tábori programok ezeken a táborhelyeken sem maradhattak el. 

Nyári tábor Balatonakali

Itt még Maya néni a táborvezető, emlékét örökre megőrizzük! 

Ez az oldal a SPEEDPAGE weboldal készítővel készült