jam tabor2009. július

JAM Diákvállalkozás tábor

2009.július 17-én a budapesti – pestszentlőrinci – Szeretve Tanulni Közhasznú Oktatási Egyesület Gyenesdiáson szervezett „Gazdálkodj okosan” tábort általános iskolás diákoknak. A tábor egy napjára meghívást kapott a Junior két kollegája is. Ezt az örömteli feladatot kolleganőmmel, Lengyel Boglárkával láttuk el.

A táborban 13-14 éves diákok, ifivezetők és pedagógusok voltak jelen. Az egy hetes tábor második napjának első felét kellett nekünk kitölteni, javarészt bemutatkozó, csapatépítő játékokkal, de úgy hogy közben az is kiderüljön, hogy mi is az a Junior? Ezzel a tábor további napjait is előkészítettük, ráhangoltuk a fiatalokat a gazdasági ismeretekre és a vállalkozásra.

A helyszínt illetőleg nem lehetett ok panaszra, a Balaton partjától és a strandtól kb. 5 percre egy szépen parkosított táborban tölthették a gyerekek nyári szabadidejük ezen részét. Ez igen nagy élmény volt a számukra, hiszen teljesen eltért az otthoni környezettől.

A Junior Achievement Magyarország Alapítványról szinte semmilyen ismerettel nem rendelkeztek, de a foglalkozás végére a visszakérdezésekből egyértelműen kiderült, hogy megjegyezték, mi a program lényege. Már a tréning nyitó beszélgetésében rájöttek az aznapi programok fő céljára és ők maguk fogalmazták meg, mondták ki – miután letisztáztuk, hogy melyek is azok, - hogy vállalkozói képességeket- tulajdonságokat fejlesztünk.

Hangsúlyt fektettünk a csapatszellem kialakítására, melyre majd nagy szükségük lehet, nemcsak, ha munkába állnak, hanem már a tanulmányaik során is. Ennek köszönhetően a játékok során egymással jól össze tudtak dolgozni, pedig nem saját maguk választották meg partnereiket. Ezzel is igyekeztünk az életben rájuk váró kihívásokkal szembeállítani őket.

A közös értékelés során kiderült, hogy a legjobban az „Aranyrablás” és a „Melinda vállalkozása” tetszett nekik. Az első a kiélezett verseny miatt, a másik azért, mert gondolkodni és taktikázni kellett benne. Mindkét játék nagy odafigyelést követel meg a résztvevőktől és ezzel teljes mértékben le is köti őket. Igyekeztünk minden játék után tisztázni velük, mit tanulhattak belőle. Bár az idő szűke miatt nem is volt lehetőség megbeszélni a piacgazdaságról mindazt, amit a játék lehetővé tett volna, saját bőrükön tapasztalhatták meg, milyen annak résztvevőjének lenni.

Kihívást jelentett 28 diákkal egyszerre együtt dolgozni, hiszen másfélszer annyian voltak, mint amennyi az ideális létszám lett volna. Ennek ellenére a várt plusz nehézségből semmit nem éreztünk, a gyerekek annyira érdeklődőek, együttműködőek voltak és nagyon tisztelettudóan viselkedtek egymással és velünk is. Egyszóval minden elismerésünk az övék, illetve azoké a pedagógusoké, akik időt és energiát nem kínélve, elhivatottan foglalkoztak a diákokkal hasonló módszerekkel az elmúlt egy évben.

Kifejezettem jól éreztem magam!

Zsemberi Mihály – Dél-alföldi regionális fejlesztési koordinátor

 

Ez az oldal a SPEEDPAGE weboldal készítővel készült