Híd, mely összeköti a hagyományokat - Pódo – Híd fesztivál célja

     A Szeretve Tanulni Egyesület 2004. óta évente rendezi meg a „PÓDO-HÍD” Roma-magyar Diák Kulturális Fesztivált, amely olyan rendezvény, ahol a cigány és nem cigány tanulók közösen mutathatják be a roma kultúra értékeit.

Szándékunk szerint a szűkebb értelemben használt cigány kultúra alkotásainak megismerése, a fesztiválra történő felkészülés időszakának elmélyültsége, a cigány gyermekekkel történő találkozás és kapcsolat, számukra is jelentős személyiségformáló tényezőt jelenthet.       

     A kölcsönösség, az együttműködés, a személyes kapcsolatok és a kötetlen beszélgetések elősegíthetik egymás megismerését. Kialakíthatják az elfogadásnak azt a formáját, amely felismeri az azonosságok és különbözőségek természetes jelenlétét, és ennek ismeretében képes eltérő kultúrájú emberek kapcsolatait befolyásolni pozitív irányba.

Pódo – Híd fesztivál 2016.

Ebben az évben két év kihagyás után, május 5-én,  11. alkalommal került sor a fesztivál megrendezésére a Kondor Béla Közösségi Házban. Köszönet Császár Bíró Lilla igazgató asszonynak, hogy helyet adott ennek a nagyszerű rendezvénynek és kollegáinak, kik nagy segítséget adnak az évek hosszú során, hogy minden gördülékenyen működjön. Kiemelném Tüsit, ki a technika minden ördögét legyőzi és a furfangos fellépői kéréseket is csípőből megoldja.

Fővédnöke Szarvas Attila alpolgármester úr, védnöke pedig Lakatos László, a XVIII. kerületi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke volt. Vendégünk volt Zarándy Zoltán EP képviselői tanácsadó, aki értékes jutalomtárgyakat hozott, és méltatta azt is, hogy az ilyen szintű összefogást EU szinten is mennyire értékelik. A szervezés, megrendezés munkáját az Esélyteremtő Műhely és a Szeretve Tanulni Oktatási Egyesület tagjai és ifjú animátorai végezték, élükön Lőke Mayával, ki szülőanyja és állandó mozgató rugója ennek a programnak.

Ennyit a protokollról! Fantasztikus napot töltöttünk együtt. A Zenevár Óvoda kis ovisai nyitották meg a programot, énekükkel, táncukkal, versikéikkel elbájolták a közönséget. Szarvas Attila alpolgármester úr köszöntője után fellépők fellépőket követtek. Volt itt mese, vers, zene, ének, tánc kategória, a zsűri egyre inkább gondolkodóba esett, hogy hogyan is fog megbirkózni ezzel a szerteágazó feladattal. Összegezve annyit mondtunk, hogy eddig ez volt a legszínvonalasabb fesztiválunk, a fellépők felkészültsége, az az elegancia, az a jó értelemben vett alázat, ahogy a különböző művészeti ágakhoz fordultak, és megjelenítették számunkra, példaértékű volt. Aki itt volt, egy felejthetetlen, élményekkel teli napot töltött velünk, aki meg nem, az jövőre feltétlenül jöjjön el! Aki nem hiszi, járjon utána, és csatlakozzon hozzánk! Akár mint fellépő, akár mint csendes, érzelmekben gazdagodó néző.

Helyezettek:
Alsós: Mese kategória
1.Bodó Leona /Kondor Béla Ált. Iskola/ Felkészítő tanár: Méhész Ibolya
2.Rostás Dzsesszika /Kispest/

Vers kategória:
1.Szolnoki Márió /Bókay Ált.Iskola/ Felkészítő tanár: Burka Erika
2.Lakatos Liliána /Csontváry Ált.Iskola/ Felkészítő tanár: Kiss Olga
3.Henter Ágnes /Deák Diák Iskola; VIII.ker/

Ének:
1.Balogh Attila /Deák Diák Ált. Iskola; VIII.ker./
2.Kovács Bertold /Deák Diák Ált.Iskola; VIII.ker./

Tánc: Különdíj: Amari Voja együttes /Kispest/

Fiatalok:
Vers kategória:
1.Tóth Péter /Budaörsi Tanoda/
2.Szolnoki Bertalan /Bókay Ált.Iskola/ Felkészítő tanár:Burka Erika
Különdíj: Balogh Eliz /Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola; Kispest/
Ifjú tehetség különdíj: Szolnoki Bertalan /Bókay Ált.Iskola/ Felkészítő tanár: Burka Erika

Ének-zene:
1.Budaörsi Tanoda csoportja
2.Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola /Kispest/ csoportja
3.Mátraverebélyi Tanoda csoportja
Különdíj: Szolnoki Bertalan /Bókay Ált.Iskola/

Tánc:
1.Budaörsi Tanoda csoportja
2.Lakatos Tamás és Balogh Cintia /Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola; Kispest/

Autentikus cigánytánc:
1.Lakatos Tamás és Balogh Cintia /Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola; Kispest/

Pódo – Híd fesztivál 2013.

PÓDO – HÍD címmel 10. alkalommal szervezett roma–magyar diák kulturális fesztivált a kerületi Pedagógiai Intézet esélyteremtő műhelye április 25-én a Kondor Béla Közösségi Házban.

Az idei fesztivál – ahogy az előző években már megszokhattuk – ismét két részből állt: egyrészt a képzőművészeti kiállítás (Lőrinci Nagykönyvtárban április 16-án), másrészt a színpadi programok (Kondor Béla Közösségi Házban április 25-én) megrendezéséből.

Képzőművészeti kiállítás:

A képzőművészeti tárlat megnyitóján, április 16-án, a Lőrinci Nagykönyvtárban Kucsák László alpolgármester, mondott köszöntőt.

Fesztivál:

A színpadi műsorszámok bemutatóját pedig április 25-én Kondor Béla Közösségi Házban Lévai István Zoltán alpolgármester nyitotta meg, de előtte „bemelegítésként” a Zenevár Óvoda apróságai műsorral kedveskedtek a közönségnek. A rendezvény háziasszonya Nagy Gyuláné volt.

fesztivál célja az, hogy a roma kultúra értékeit mutassák be a roma és nem roma gyermekek közvetítésével. A kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola és Zeneiskola igazgatója és pedagógusai nagyon sok segítséget nyújtottak tapasztalataikkal ehhez a programhoz. Szűcs Ildikó, a kerecsendi program szervezője az idén ellátogatott a kerületi fesztiválra, és örömét fejezte ki, hogy településünk átvette a programot, ami segíti, hogy a roma és magyar gyerekek közelebb kerüljenek egymáshoz.

A vers- és prózamondók cigány költők verseit, népmeséket, mondákat adtak elő, a tánc és ének-zene kategóriában fellépőktől cigány népzenét és táncokat láthattunk. A kerületi diákok mellett Kispest és Endrefalva (Kastélydombi iskola testvériskolája) iskolásai is bemutatkoztak.     

– A fesztivál jó lehetőség arra, hogy megismerjük egymás kultúráját – mondta Schäffer Máté, a Kandó iskola 2. osztályos kisdiák. – A tanító néni hívta fel a figyelmemet erre a versenyre. Az előző évben a furfangos cigány, idén pedig A cigány és a farkasverem című mesét mondtam el.

Pódo – Híd fesztivál 2012.

Képzőművészeti kiállítás:

A meseillusztrációk tárlata megnyitójára, valamint az eredményhirdetése 2012. április 5-én, 15.00 órai kezdettel kerül sor a Szabó Ervin Könyvtárban (XVIII. ker. Thököly út 5.), amely egy hónapig tekinthető meg. 52 díjat adott át a zsűri azoknak a tehetséges fiataloknak, akik cigány népmesék illusztrációival vettek részt a kerületi rajzversenyen.  

Kilencedik alkalommal hirdették meg a PÓDO-HÍD roma-magyar kulturális fesztivál képzőművészeti diákpályázatát, amelynek díjátadását a Lőrinci Nagykönyvtárban tartották.  

A kerület óvodáiból, általános iskoláiból szebbnél szebb pályaművek érkeztek, szám szerint 212 alkotás. Továbbra is cigány népmesék ábrázolása volt a feladat, köszönet a pedagógusoknak, akik elolvasták, ajánlották a meséket tanítványaiknak, s ezáltal közvetítették a roma kultúra értékeit a gyermekek felé.

Az eredményhirdetéssel egybekötött kiállításmegnyitón Juglné Vilhelm Tünde, a könyvtár vezetője köszöntötte a megjelent gyermekeket, pedagógusokat, szülőket, nagyon örült annak, hogy a könyvtár adhat helyet ennek a színvonalas kiállításnak.

A kerületi romológiai munkaközösség nevében Lőke Maya értékelte a pályázatot. Beszélt a munkaközösség munkájáról, és a következő héten rendezendő fesztiválról, melynek „előrendezvénye” ez a kiállítás. A zsűri által megítélt 52 díj tulajdonosai csillogó szemmel és nagy boldogsággal vették át jutalmukat.

Az alkotások 2012. május 4-ig tekinthetők meg a könyvtár galériáján és a gyermekkönyvtárban, nyitvatartási időben.  

Fesztivál:

Fesztivál időpontja és helyszíne: 2012. április 14. 10.00 óra Kondor Béla Közösségi Ház 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10.

A roma és hátrányos helyzetű gyermekek nevelését és oktatását segítő pedagógusok munkaközössége 2012-ben már kilencedik alkalommal rendezi meg a fesztivált.

A résztvevők köre:

XVIII., XIX., XX. kerület általános iskolái, Mezőkövesd általános iskolája, Endrefalva általános iskolája, Esztergom általános iskolája, Devecseri általános iskola, Kaly Jag Művészeti Középiskola.. Minden kategóriában két korcsoportban, alsó és felső tagozatosoktól fogadjuk el a nevezéseket. Az idén először középiskolai korcsoport is szerepel. 

Pódo – Híd fesztivál 2011.

A roma és hátrányos helyzetű gyermekek nevelését és oktatását segítő pedagógusok munkaközössége 2010-ben már nyolcadik alkalommal  rendezi meg a fesztivált.

Képzőművészeti kiállítás : 2011. április 5. Lőrinci Nagykönyvtár

Fesztivál időpontja: 2011. április 15. Kondor Béla Közösségi Ház

Pódo – Híd fesztivál 2010.

 A roma és hátrányos helyzetű gyermekek nevelését és oktatását segítő pedagógusok munkaközössége 2010-ben már hetedszerre  rendezi meg a fesztivált.

Képzőművészeti kiállítás:

A meseillusztrációk tárlata megnyitójára, valamint az eredményhirdetése 2010. április 20-én, 15.00 órai kezdettel kerül sor a Szabó Ervin Könyvtárban (XVIII. ker. Thököly út 5.), amely egy hónapig tekinthető meg. A fesztivál valamennyi résztvevője emléklapot kap.

A fesztivál nyitó programjára,   a  képzőművészeti kiállításra már korábban, április 20-án került sor a Lőrinci Nagykönyvtárban.

Fesztivál:

Április 22-én Mester László nyitotta meg a kulturális fesztivált, és arról beszélt, hogy a PŌDO cigány nyelvben hidat, a két kultúra közötti kapcsolatot jelenti.

A versenyen kispesti Ady Endre Általános iskola, Gábor Áron Általános Iskola, a Kaly Jag Roma Nemzetiségi Szakközépiskola diákjai, Endrefalva (Kastélydombi iskola testvériskolája) és természetesen a kerületi óvodások, iskolások nagy számmal voltak jelen.  

Évek óta Lőke Józsefné (Maya), a romológiai munkaközösség vezetője  nagy lelkesedéssel, fáradhatatlanul szervezi a hátrányos helyzetű és roma gyermekeket oktató-nevelő pedagógusok munkaközösséggel a „hídépítést”.

A PŌDO fesztivál fővédnöke a kezdetektől Mester László polgármester, védnöke Lakatos László, a XVIII. kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.

A PŌDO = HÍD, amely átível és összeköti a magyar és roma kultúrát egymással, de nem olvasztja össze. Ennek most különösen szimbolikus jelentősége van!  Úgy megyünk át a hídon, hogy találkozni akarunk egymással és érdekel minket a másik. Lehet úgy is élni; megértően, érdeklődve, közeledve egymás kultúrája iránt, együtt élve békében, toleranciával.

Azt is mondhatjuk, hogy itt a kerületben a közös munka eredményeként több pilléren nyugvó modell található. Az egyik pillér az a több mint tíz éves felzárkóztató és tehetséggondozó oktatási program, a másik ez a rendezvény, amit immár hét éve szervez meg a romológiai munkaközösség.

A polgármester megköszönte Lőke Józsefnének, a romológiai munkaközösség vezetőjének a romagyerekek társadalmi beilleszkedését, felzárkóztatását segítő áldozatos és felelősséggel vállalt munkáját, és átnyújtotta a Kerületért Polgármesteri Elismerő Oklevél kitüntetést, amit meglepődve és meghatottan vett át. 

A kitüntetett is meglepetéssel állt elő; elmondta, hogy hagyományteremtő szándékkal minden évben emlékérmet kíván átadni  (Török Ibolya szobrászművész munkája) annak a három embernek, aki sokat tett a hátrányos helyzetű gyermekekért.

Elsőként a polgármesternek, majd Nagy Gyuláné kisebbségi referensnek és dr. Feitl Istvánnak (korábbi oktatási, közművelődési, sport és ifjúsági bizottság elnökének) nyújtotta át az érmét, mert sokat tettek azért, hogy a PŌDO = HÍD program megvalósulhasson.

Ezt követően felcsendült a roma himnusz, majd Nagy Gyuláné, a rendezvény háziasszonya köszöntötte a résztvevőket, és "bemelegítésként" a Zenevár Óvoda apróságai műsoros produkciójukkal kedveskedtek a közönségnek. 

A fesztiválra száznál több gyermek hozta el produkcióját. Az idén is színes volt a versenypaletta.

A vers- és prózamondók roma költők verseit, népmeséket, mondákat adnak elő, a tánc és ének-zene kategóriában fellépőktől pedig cigány népzenét és táncokat láthattunk.

A zsűri munkájában részt vett Farkas Zsolt táncpedagógus (zsűri elnöke volt), Budavári Klára, a Lőrinci Nagykönyvtár gyermekkönyvtárának vezetője, Nyíri Krisztina költő, Bogdán Péter újságíró, Csonka Gábor, a XIX. kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.  

Győztesek:

A 2010-es PODO-FESZT győzteseinek és különdíjasainak névsorát tesszük közzé.  

Eredményükhöz gratulálunk!

Szóló tánc kicsik:

1. Orsós József

2. Ónodi Pál

3. Sztojka Bence

 

Szóló tánc felső:

1. Balogh Fruzsina

2. Czifra Elemér

Páros tánc felső:

1. Farkas Rozália – Balogh Tamás

Tánccsoport közép korosztály:

1. Kispesti Gábor Áron Általános Iskola

Tánccsoport felső korcsoport:

1. Közös Esély Egyesület: Kispesti csillagok

2. Kaly Yag Szakközépiskola: Kaly Yag növendékei

3. Endrefalva: Fénylő gyöngyszemek

Ének

1.Mészáros Gyula – Murzsa Zoltán

2. Szabó Erika – Lakatos Attila

           Különdíj: Zenevár óvoda

                          Bókay Árpád Általános Iskola: Bókay kiskórus

Mese

1. Kabdebó Mátyás

2. Kádár Ramóna

3. Csatlós Zselyke

Hangszer

1. Sárközi Lili – Sárközi József

2. Rostás István – Rostás Szebasztián

           Különdíj: Banyák Gyula

Vers

1. Kovács Kornélia

2. Szabó Klaudia

3. Horvát Valter Gábor (Endrefalva)

Pódo – Híd fesztivál 2009.

       A roma és hátrányos helyzetű gyermekek nevelését és oktatását segítő pedagógusok munkaközössége 2009-ben, hatodszorra szervezi meg a „PÓDO-HÍD” Roma - Magyar Diák Kulturális Fesztivált.

  Képzőművészeti kiállítás:

    Roma-magyar kulturális fesztivál képzőművészeti diákpályázatának kiállítása nyílt meg április 21-én a Lőrinci Nagykönyvtárban.

Immár hagyományosan, tavasszal a PODO-HÍD roma-magyar diák kulturális fesztivál nyitóprogramja a diák  képzőművészeti kiállítás. A téma cigány népmesék ábrázolása, ami jó alkalom volt arra, hogy az osztályközösségekben felolvasott mesék közelebb hozták a gyermeket egymáshoz, megismerték a roma kultúra egy szeletét.

Egyre népszerűbb a rajzpályázat, melyet már hatodik alkalommal hirdetett meg a romológiai munkaközösség.  A pályázatra 385 alkotás érkezett, immár Kispest és Pesterzsébet iskolái is csatlakoztak a felhíváshoz. Óvodás kortól felső tagozatig megmozgatta fantáziájukat.

A rajzokat Török Ibolya szobrászművész zsűrizte.

Farkas Ferenc, a könyvtár vezetője köszöntötte a gyermekeket, szülőket, pedagógusokat, Mogyorósiné dr. Pécsi Ildikó, az oktatási, közművelődési, sport és ifjúsági bizottság elnöke nyitotta meg a kiállítást.

A kerületi romológiai munkaközösség nevében pedig Lőke Józsefné értékelte a pályázatot, megköszönve a munkaközösség tagjainak áldozatos munkáját, mely nélkül nem jöhetnének létre ezek az örömteli pillanatok.

Kiemelte a könyvtár befogadó, segítő szerepét is, mellyel alkalmat nyújt arra, hogy az elkészült szép rajzok sok embernek szerezzenek örömet, elgondolkodtatásra késztessék.

A gyermekek izgatottan várták a díjazás eredményét, a könyvtár Galériájában szinte egy gombostűt se lehetett leejteni. 45 boldog díjazott vehette át jutalmát, oklevelét, és az ünnepség után a munkaközösség süteménnyel, üdítővel vendégelte meg a gyerekeket a gyermekkönyvtárban, ahol a többi alkotást is megnézhették az érdeklődők.

Fesztivál:

    PŌDO-HÍD” címmel április 23-án immár hatodik alkalommal rendezett Roma-Magyar Diák Kulturális Fesztivált a kerületi hátrányos helyzetű és cigány gyermekeket oktató-nevelő pedagógusok munkaközössége a Kondor Béla Közösségi Házban.

A PŌDO-HÍD Roma-Magyar Kulturális Fesztivál hagyományteremtő szándékkal indult útjára, mára már igen nagy népszerűségnek örvend. 

A fesztivál nevét és szellemiségét átvéve a kezdeményező kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola és Zeneiskola beleegyezésével került sor. Azóta a fővárosban kerületünket illeti meg ilyen jellegű fesztivál megrendezésének joga.

A PODO fesztivál fővédnöke a kezdetektől dr. Mester László polgármester, országgyűlési képviselő, védnöke Lakatos László, a XVIII. kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.

Dr. Mester László nyitotta meg a kulturális fesztivált, majd felcsendült a roma himnusz, a Kaly Jág Szakiskola és Szakközépiskola előadásában.

A polgármester utalva a körülöttünk zajló eseményekre arról beszélt, hogy értetlenül és felháborodva fogadjuk a gyűlölködő megnyilvánulásokat, mert tudjuk, hogy lehet másképp is élni; megértően, érdeklődve, közeledve egymás kultúrája iránt, együtt élve békében, toleranciával. Azt is mondhatjuk, hogy itt a kerületben több pilléren nyugvó modell található. Az egyik pillér az a több mint tíz éves oktatási programunk, a másik ez a rendezvény, amit immár hat éve szervez a romológiai munkaközösség.

A PŌDO cigány nyelvben hidat jelent, a két kultúra közötti kapcsolatot. A PŌDO = HÍD, amely átível és összeköti a magyar és roma kultúrát egymással, de nem olvasztja össze.

Évek óta Lőke Józsefné (Maya) a romológiai munkaközösség vezetője nagy lelkesedéssel, fáradhatatlanul szervezi a hátrányos helyzetű és cigány gyermekeket oktató-nevelő pedagógusok munkaközösséggel a „hídépítést”, akinek dr. Mester László virágcsokor kíséretében köszönte meg az áldozatos munkáját.

A rendezvény célja, hogy a diákok közösen mutassák be a roma kultúra értékeit. Úgy gondolják, hogy a rendezvény segíti a másság tiszteletét, megbecsülését, miközben erősíti a cigánygyerekek identitását, és egymás értékeinek felfedezése közelebb hozza őket egymáshoz.

Nagy Gyuláné, kisebbségi referens, a rendezvény háziasszonyaként köszöntötte a résztvevőket, majd  "bemelegítésként" a Zenevár Óvoda apróságai rövid kis műsorral kedveskedtek a közönségnek.

A fesztiválra száznál is több gyermek hozta el produkcióját. Az idén is színes volt a versenypaletta.

A vers- és prózamondók cigány költők verseit, népmeséket, mondákat adnak elő, a tánc és ének-zene kategóriában fellépőktől pedig cigány népzenét és táncokat láthattunk.

zsűri munkájában idén is részt vett Farkas Zsolt táncpedagógus, Gaburiné Nyíri Krisztina költő, Csonka Gábor, a XIX. kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.. Bogdán Péter újságíró, a Rádió C munkatársa, Budavári Klára, a Lőrinci Nagykönyvtár gyermekkönyvtárának vezetője, dr. Szilágyiné Gálos Ildikó a Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény munkatársa.

A versenyző XVIII. kerületi diákok mellett Kispest és Endrefalva (Kastélydombi iskola testvériskolája) iskolásai is bemutatkoztak.

Szerző: Fülep Erzsébet  

Pódo – Híd fesztivál 2008.

   PŌDO-HÍD címmel 2008. április 24-én, immár ötödik alkalommal rendezett Roma - Magyar Diák Kulturális Fesztivált a kerületi hátrányos helyzetű és cigány gyermekeket oktató-nevelő pedagógusok munkaközössége a Kondor Béla Közösségi Házban.

Képzőművészeti kiállítás:

A fesztivál nyitó programjára,   a  képzőművészeti kiállításra már korábban, április 15-én került sor a Lőrinci Nagykönyvtárban.

Fesztivál:

Öt évvel ezelőtt a PŌDO-HÍD Roma - Magyar Kulturális Fesztivál hagyományteremtő szándékkal indult útjára.

Április 24-én, Ferencz István alpolgármester nyitotta meg a kulturális fesztivált, majd felcsendült a roma himnusz, a Kaly Jág Szakiskola és Szakközépiskola előadásában. Egy kis meglepetéssel szolgált Maya, ugyanis kinyomtatta a roma himnusz szövegét, és kiosztotta a gyerekeknek, hogy együtt énekelhessék el a műsorban fellépő Kaly Jág iskola diákjaival.

      Évek óta Lőke Józsefné (Maya) nagy lelkesedéssel, fáradhatatlanul szervezi a hátrányos helyzetű és cigány gyermekeket oktató-nevelő pedagógusok munkaközösséggel a „hídépítést”.

    A PODO fesztivál fővédnöke a kezdetektől dr. Mester László polgármester, országgyűlési képviselő, védnöke Lakatos László, a XVIII. kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.

        Nagy Gyuláné, kisebbségi referens, a rendezvény háziasszonyaként köszöntötte a résztvevőket, majd  "bemelegítésként" a Zenevár Óvoda apróságai cigánydalokkal és cigánymondókákkal kedveskedtek a közönségnek. 

    A fesztiválra száznál több gyermek hozta el produkcióját. Az idén is színes volt a versenypaletta.

    A vers- és prózamondók cigány költők verseit, népmeséket, mondákat adnak elő, a tánc és ének-zene kategóriában fellépőktől pedig cigány népzenét és táncokat láthattunk.

    A zsűri munkájában idén is részt vett Farkas Zsolt táncpedagógus. Ő ezúttal saját tánccsoportját is elhozta, akik pesti-, és szatmári táncot adtak elő.  Kispestről, a cigány kisebbségi tánccsoport három csapattal érkezett, Bajnáról Hip-Hop táncosok jöttek el, és a kerületből is érkeztek fellépők, többek között a Bókay Árpád Általános Iskola énekkara is fellépett a kulturális programon.

     A versenyző XVIII. kerületi diákok mellett Kispest és Endrefalva (Kastélydombi iskola testvériskolája) iskolásai is bemutatkoztak.

    A győztesek a „C” Rádió  műsorába kaptak meghívást, és a nyári szünetben Borgátai táborozáson vehetnek részt.  A legügyesebb versmondók Gaburiné Nyíri Krisztina könyvét kapták ajándékba, hogy jövőre újabb szép verssel tudjanak majd előrukkolni. S a legjobb prózamondók pedig Bársony János Cigánymesék, Népmesék és más történetek című könyvét kapták gondolatébresztőként.

Pódo – Híd fesztivál 2007.

   A PÓDO-Híd, Roma-Magyar Diák Kulturális Fesztivál gondolata 2003-ban fogalmazódott meg a Cigány és hátrányos helyzetű gyermekek nevelését-oktatását segítő pedagógusok munkaközössége lelkes pedagógusainak fejében. Az idei fesztivál – ahogy az előző években már megszokhattuk – ismét két részből áll:

Képzőművészeti kiállítás:

A képzőművészeti tárlat megnyitójára április 17-én, a Lőrinci Nagykönyvtárban került sor, ahol dr. Feitl István (önkormányzati tanácsadó) mondott köszöntőt. A felhívásra 210 képzőművészeti alkotás érkezett be, melyeket a zsűri (Kerékgyártó István, Török ibolya ) rangsorolt.

    A munkaközösség 2001. február 11-én alakult meg kilenc fővel. Jelenleg több mint húsz fővel büszkélkedhet. Tagjai nemcsak pedagógusok, hanem szociális munkások, gyermekvédelmi felelősök is. Az előadások, eszmecserék megrendezése mellett évente szakmai kirándulásokat is szerveznek, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek a zömében roma gyermekek oktatásával foglalkozó iskolák pedagógusközösségeiben zajló oktató-nevelőmunkáról, különböző pedagógiai módszerek gyakorlati tapasztalatairól.

    A roma és hátrányos helyzetű gyermekek számára évek óta nyári tábor is rendelkezésre áll. 2002-ben Cserépfalun, 2003-ban a Velencei-tónál, Velencén, majd 2004-ben Neszmélyen töltött el felejthetetlen egy hetet 35 roma és hátrányos helyzetű általános iskoláskorú gyermek. 2005 óta pedig Borgátán sikerült megtalálni a megfelelő körülményeket közel 70 fő (65 gyermek 5 pedagógus) táboroztatásához.

    Az önkormányzatnak a roma lakosság felé forduló figyelme abban is megnyilvánul, hogy közvetlenül támogatja a roma gyermekek tanulását, iskolai beilleszkedését segítő pedagógusokat. A már említett feladatokra 2002-2003-ban 1 millió Ft, 2004-ben 2 millió Ft, majd 2005-2006-2007-ben 4 millió Ft támogatást nyújt a roma program megvalósítására.

   A munkaközösség működési feltételei is adottak, önálló helyiség áll rendelkezésükre, ahol a foglalkozásokon túl lehetőség van az iskolás gyermekek korrepetálására, tehetséggondozásra, játszóházi programok megtartására, de az önművelésre is, hisz most már mintegy 150 kötetes módszertani könyvtárral is büszkélkedhetnek, ahol hang és videó anyag is rendelkezésre áll.

 Fesztivál:

 A színpadi műsorszámok bemutatójára pedig április 26-án, 10 órától a Kondor Béla Közösségi Házban kerül sor.

  A roma és hátrányos helyzetű gyermekek nevelését, oktatását segítő pedagógusok munkaközösége immár negyedik  alkalommal rendezte meg az Ifjúsági Művészeti Fesztivál keretein belül a „PÖDO-HÍD” Roma - Magyar Kulturális Fesztivált, melynek fővédnöke volt dr. Mester László polgármester, országgyűlési képviselő.

    A rendezvényen részt vett Teleki László országgyűlési képviselő, Lakatos László, a XVIII. kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.

    A kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola és Zeneiskola igazgatója és pedagógusai nagyon sok segítséget nyújtottak tapasztalataikkal ehhez a programhoz. PŌDO a cigány nyelvben hidat jelent, a két kultúra közötti kapcsolatot.

    A szervezők célja az volt, hogy a diákok közösen mutassák be a roma kultúra értékeit. Úgy gondolják, hogy a rendezvény segíti a másság tiszteletét, megbecsülését, miközben erősíti a cigánygyerekek identitását, és egymás értékeinek felfedezése közelebb hozza őket egymáshoz.

    A Roma-Magyar Diák Kulturális Fesztivál első része ként a  képzőművészeti kiállításra április 17-én került sor a Lőrinci Nagykönyvtárban, a színpadi műsorszámok bemutatóját pedig tegnap láthattuk a Kondor Béla Közösségi Házban.

    A Kulturális fesztivál háziasszonya Nagy Gyuláné, kisebbségi referens köszöntötte a résztvevőket, majd felcsendült a roma himnusz, melyet a Kaly Jág Szakiskola és Szakközépiskola tanulói adtak elő. Ezt követően dr. Mester László és Teleki László mondott beszédet.

    A polgármester köszönetet mondott a roma és hátrányos helyzetű gyermekek nevelését-oktatását segítő pedagógusok munkaközösségének, s vezetőjének Lőke Józsefnének, áldozatos munkájáért.

    A verseny előtt "bemelegítésként" a Zenevár Óvoda (intézmény kiemelten foglakozik a roma kultúra oktatásával) apróságai, valamint a Kondor Béla Általános Iskola táncosai  rövid  műsorral kedveskedtek a közönségnek.

    A fesztiválra száznál több gyermek hozta el produkcióját. A vers és prózamondók cigány költők verseit, népmeséket, mondákat adnak elő, a tánc és ének-zene kategóriában pedig cigány népzenét és táncokat láthattunk.

    A zsűri munkájában részt vett többek között Varga Judit, a Kossuth Rádió főszerkesztője és Farkas Zsolt táncpedagógus.

Pódo – Híd fesztivál 2006.

   Képzőművészeti kiállítás:

A roma-magyar kulturális fesztivál képzőművészeti diákpályázatának kiállítása nyílt április 4-én a Lőrinci Nagykönyvtárban.

    A kerületünkön kívül túl Kispestről és Pesterzsébetről érkezett több mint 220 pályamunka díjazott alkotásai tekinthetők meg a könyvtár galériájában, s minden alkotás a gyermekkönyvtárban.

    Az eredményhirdetéssel egybekötött kiállítás megnyitón Farkas Ferenc, a könyvtár vezetője köszöntötte a megjelent gyerekeket, pedagógusokat, szülőket - 80-100 főt - s fejezte ki örömét, hogy a könyvtár felkérést kapott a kiállításra, majd a kerületi romológiai munkaközösség nevében

    Lőke Józsefné értékelte a pályázatot. Elmondta, hogy az alkotások a Szögkirály című roma mesegyűjtemény meséi alapján készültek. Köszönetét fejezte ki kerület önkormányzatának, a Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak illetve minden támogatónak.

    Vári Zsolt festőművész nyitotta meg a kiállítást, három pályázót külön pénzjutalomban részesített egyéni ötleteikért, de minden résztvevőt bíztatott: csak rajzoljanak, rajzoljanak és rajzoljanak...

    A díjkiosztó után a munkaközösség süteménnyel, üdítővel vendégelte meg a gyerekeket.

    A Budapest Rádió Lőke Józsefnével a rendezvény végén élő telefonos interjút készített.

Fesztivál:

   PŌDO-HÍD címmel 2006. április 6-án immár harmadik lakommal rendezett Roma - Magyar Diák Kulturális Fesztivált a kerületi hátrányos helyzetű és cigány gyermekeket oktató-nevelő pedagógusok munkaközössége a Kondor Béla Közösségi Házban.

    Zsúfolásig megtelt a nézőtér, nagyon sokan jöttek el, hogy drukkoljanak a fellépőknek. A romák és nem romák a közönség soraiban boldogan tapsoltak a kicsik és nagyok produkcióinak. A gyerekek színvonalas műsorral szórakoztatták a nagyérdeműt. Voltak, akik vers vagy prózamondásban jeleskedtek, s voltak, akik ének-zene, tánc vagy képzőművészet kategóriában mérték össze ügyességüket.

    A roma és hátrányos helyzetű gyermekek nevelését, oktatását segítő pedagógusok munkaközössége immár harmadik alkalommal rendezte meg az Ifjúsági Művészeti Fesztivál keretein belül a „PŌDO-HÍD” Roma - Magyar Kulturális Fesztivált, melynek fővédnöke volt dr. Mester László polgármester, országgyűlési képviselő, védnöke Lakatos László, a XVIII. kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.

    Az első roma-magyar kulturális programra három évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal, a fesztivál nevét és szellemiségét átvéve a kezdeményező kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola és Zeneiskola beleegyezésével került sor. A fõvárosban kerületünket illeti meg ilyen jellegű fesztivál megrendezésének joga.

    Dr. Mester László nyitotta meg a programot, és beszélt arról, hogy a rendezvény nagyon jól tükrözi azt a szándékot, amelyet a címe is találóan fejez ki.

    A PŌDO = HÍD, amely átível és összeköti a magyar és roma kultúrát egymással, de nem olvasztja össze. A polgármester köszönetet mondott áldozatos munkájáért a roma és hátrányos helyzetű gyermekek nevelését-oktatását segítő pedagógusok munkaközösségének, s vezetőjének, Lőke Józsefnének. A verseny előtt "bemelegítésként" a SOFI tanulói aerobik bemutatóval, majd a Zenevár Óvoda apróságai táncos produkcióval kedveskedtek a közönségnak. 

    A fiatalok közösen mutatták be kulturális értékeiket. A szervezők célja az volt, hogy elősegítsék a másság tiszteletét, megbecsülését, és erősítsék a cigánygyerekek identitását.

    Vers és prózamondásban cigány költők verseit, népmeséket, mondákat adnak elő a versenyzők, tánc és ének-zene kategóriában pedig cigány népzenét és táncokat adnak elő.

    A fesztiválon XVIII. kerületi diákok mellett Kispest és Pesterzsébet és Endrefalva (Kastélydombi iskola testvériskolája) diákjai is bemutatkozott.

    A rendezvényre eljött Solymosi Imre, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Roma Integrációs Főosztály helyettes vezetője, Csonka Gábor, a XIX. kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Szabó László a XX. kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, XVIII. kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, dr. Feitl István, kisebbségi-emberjogi tanácsnok, Nagy Gyuláné, kisebbségi referens, aki a rendezvény háziasszonyaként vett rész az eseményen. 

    Lőke Józsefné (Maya) elmondta, hogy nagyon örült annak, hogy támogatást kaptak a Szeretve tanulni Közhasznú Egyesülettől, és több színház (József Attila, Mikroszkóp, Radnóti, Víg, Karinthy) is felajánlott színházjegyet a versenyzőknek.

Pódo – Híd fesztivál 2005.

   PŌDO-HÍD címmel 2005. április 14-én Roma - Magyar Diák Kulturális Fesztivált rendezett a kerületi hátrányos helyzetű és cigány gyermekeket oktató-nevelő pedagógusok munkaközössége a Kondor Béla Közösségi Házban.

    Zsúfolásig megtelt a nézőtér, nagyon sokan jöttek el, hogy drukkoljanak a fellépőknek. A romák és nem romák a közönség soraiban boldogan tapsoltak a kicsik és nagyok produkcióinak. A gyerekek színvonalas műsorral szórakoztatták a nagyérdeműt. Voltak, akik vers vagy prózamondásban jeleskedtek, s voltak, akik ének-zene, tánc vagy képzőművészet kategóriában mérték össze ügyességüket.

    A roma és hátrányos helyzetű gyermekek nevelését, oktatását segítő pedagógusok munkaközössége immár második alkalommal rendezte meg az Ifjúsági Művészeti Fesztivál keretein belül a „PŌDO-HÍD”Roma - Magyar Kulturális Fesztivált, melynek fővédnöke volt dr. Mester László polgármester, országgyűlési képviselő.

    A programon részt vett Teleki László, Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára, Kállai Katalin, a kulturális tárca főtanácsadója, dr. Feitl István, kisebbségi-emberjogi tanácsnok, Nagy Gyuláné, kisebbségi referens, aki a rendezvény háziasszonyaként vett rész az eseményen.  

    A roma-magyar kulturális programra hagyományteremtő szándékkal került sor. A fiatalok közösen mutatták be kulturális értékeiket. A szervezők célja az volt, hogy elősegítsék a másság tiszteletét, megbecsülését, és erősítsék a cigánygyerekek identitását.

    Vers és prózamondásban cigány költők verseit, népmeséket, mondákat adnak elő a versenyzők, tánc és ének-zene kategóriában pedig cigány népzenét és táncokat adnak elő.

    A fesztiválon XVIII. kerületi diákok mellett Kispest és Pesterzsébet diákjai is bemutatkoznak.

    Fontos hídnak nevezte a Teleki László, hogy roma és nem roma diákok abban versenyeznek egymással, hogy ki, hogyan tudta a roma kultúrát elsajátítani.

    Kállai Katalin, a kulturális tárca főtanácsadója örömét fejezte ki, hogy már második alkalommal tapasztalhatja meg személyesen, hogy a rendezvény milyen fontos szerepet tölt be a kerület roma kulturális életében.

    Dr. Mester László beszélt arról, hogy a rendezvény nagyon jól tükrözi azt a szándékot, amelyet a címe is találóan fejez ki. A PŌDO = HÍD, amely átível és összeköti a magyar és roma kultúrát egymással, de nem olvasztja össze. A polgármester köszönetet mondott áldozatos munkájáért a roma és hátrányos helyzetű gyermekek nevelését-oktatását segítő pedagógusok munkaközösségének, s vezetőjének, Lőke Józsefnének, a rendezvény megálmodójának.

Pódo – Híd fesztivál 2004.

    „PŌDO-HÍD”címmel 2004. április 7-én Roma - Magyar Diák Kulturális Fesztivált rendezett a Kondor Béla Közösségi Házban a romológiai munkaközösség. Óvodások és általános iskolások által készített cigány népmesék illusztrációjának kiállítására, általános iskolások mese, vers, ének és táncprodukcióira került sor.

    A nézőtér zsúfolásig megtelt, nagyon sokan jöttek el, hogy drukkoljanak a fellépőknek. A romák és magyarok a közönség soraiban boldogan tapsoltak kicsik és nagyok produkcióinak. A gyerekek színvonalas műsorral szórakoztatták a nagyérdeműt. Voltak, akik vers vagy prózamondásban jeleskedtek, s voltak, akik ének-zene, tánc vagy képzőművészet kategóriában mérték össze tudásukat.

    A roma és hátrányos helyzetű gyermekek nevelését, oktatását segítő pedagógusok munkaközössége első ízben rendezte meg az Ifjúsági Művészeti Fesztivál keretein belül a „PŌDO-HÍD”Roma - Magyar Kulturális Fesztivált, melynek fővédnöke volt dr. Mester László polgármester, országgyűlési képviselő, védnöke  Lakatos László, a XVIII. kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke. A programon részt vett Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) romaügyi politikai államtitkára, Kállai Katalin, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) romaügyi miniszteri biztosa, Szaniszló Sándor alpolgármester, dr. Feitl István, kisebbségi-emberi jogi tanácsnok, Nagy Gyuláné, kisebbségi referens is.  

    Az Ifjúsági Művészeti Fesztivált négy évvel ezelőtt dr. Feitl István hívta életre. Az első roma-magyar kulturális programra hagyományteremtő szándékkal került sor.

    A fiatalok közösen mutatták be kulturális értékeiket. A szervezők célja az volt, hogy elősegítsék a másság tiszteletét, megbecsülését, és erősítsék a cigánygyerekek identitását.

    Teleki László a MeH romaügyi politikai államtitkára a fesztivál megnyitóján utalt a „Megasztár” tehetséges énekesére, Oláh Ibolyára, aki sikerével elősegítette, hogy a roma és a többségi társadalom közelebb kerüljön egymáshoz. Az államtitkár megköszönte a polgármesternek és a szervezőknek, hogy sor kerülhetett erre a rendezvényre. A kezdeményezés nagy jelentőségű, mert egyrészt a fiatalok bemutathatták egymásnak tudásukat, másrészt a romákkal szemben az előítélet is csökkenthető. A fesztivál elősegíti, hogy az emberi érékek alapján elinduljon a közös párbeszéd. A jövőben a kultúra, az oktatás, a képzés, a foglakoztatás fejlesztésén, az életminőség javításán együtt kell gondolkodni, mert így sokkal hamarabb megoldhatók a problémák. 

    Kállai Katalin a NKÖM romaügyi miniszteri biztosa hangsúlyozta: a roma kultúra része az egyetemes kultúrának. A PŌDO fesztiválon a fiataloknak alkalmuk volt bemutatni értékeiket, esélyt kaptak, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz.

    Mester László beszélt arról, hogy a rendezvény nagyon jól tükrözi azt a szándékot, amelyet a címe is találóan fejez ki. A PŌDO = HÍD, amely átível és összeköti a magyar és roma kultúrát egymással. A polgármester köszönetet mondott áldozatos munkájáért a roma és hátrányos helyzetű gyermekek nevelését-oktatását segítő pedagógusok munkaközösségének, s vezetőjének, Lőke Józsefnének, a program megálmodójának, valamint Lakatos Lászlónak a CKÖ elnökének, akinek meghatározó szerepe van abban, hogy jó együttműködés alakult ki a kerületi önkormányzattal.

 

Ez az oldal a SPEEDPAGE weboldal készítővel készült